Augusztus elsejétől kezdik meg működésüket azok a migráns-táborok, amelyeket Olaszország nyit Albániában a bevándorlók azonosítására és az illegális migránsok kiutasítására - jelentette be a római miniszterelnöki hivatal.
Aleksandar Vucic szerb elnök hétfőn, azt követően dönt arról, hogy részt vesz-e a másnapi tiranai csúcson, amelyet az Európai Unió és a nyugat-balkáni országok vezetői részvételével tartanak, miután találkozott Miroslav Lajcakkal, az Európai Unió Belgrád és Pristina közötti párbeszédért felelős különmegbízottjával - jelentette be a szerb miniszterelnök. A szerb államfő a múlt csütörtökön "terrorista söpredéknek" nevezte Albin Kurti koszovói miniszterelnököt, és közölte, nem hajlandó elmenni az EU-Nyugat-Balkán-csúcsra, mert Koszovó vezetői is ott lesznek. Edi Rama albán miniszterelnök szerint a szerb elnöknek nincs más választása, mint részt venni az EU-Nyugat-Balkán-csúcson, minden más döntés "katasztrofális" lenne Szerbiára és Vucicra nézve is.
Közös kormányülést tartottak Albánia és Koszovó vezetői, a két miniszterelnök pedig kijelentette, hogy országaik egyesülése mellett szavaznának egy esetleges népszavazáson – számolt be az albán Exit hírportál alapján az Euractiv. A két állam egyesülésének hatalmas támogatottsága van, így nem elképzelhetetlen egy jövőbeni referendum.
Magyarország teljes mértékben elkötelezett amellett, hogy támogassa Albániát az európai uniós tagság mielőbbi elnyerésében - mondta Orbán Viktor miniszterelnök kedden Budapesten, miután Edi Rama albán kormányfővel tárgyalt.
2031-ben lejáró papírokat bocsátottak ki nagy kereslet mellett.
Durva lépésre szánta el magát a BYD.
Financial IT konferenciánk közönsége mondott véleményt.
Kritikus a helyzet Székelyföld egyik legnépszerűbb turistalátványosságánál.
Németországnak azonban nagy kihívás lenne további hét dandár létrehozása.
Augusztus 31-ig biztosan.
Kritikus a helyzet Székelyföld egyik legnépszerűbb turistalátványosságánál.
A fix kamatra vagy a változóra esküsznek a befektetők?
Fellélegezhetnek az állattenyésztők?